De grønne slagtere

Anders Thomas Jensen De grønne slagtere (2003) (magyar fordításban: Zöld hentesek) című filmje a fekete komédia nagyszerű remeke. A film a rendező második játékfilmje, ami a harmadik (és jelenlegi állás szerint legutóbbi) Adams æbler (2005) (magyar fordításban:  Ádám almái) címet viselő mozi hazai fogadtatása után került terítékre kishazánkban. Szomorú belegondolni, hogy ha Ádám almái „nem esnek olyan jól” a magyar nézőközönségnek, talán teljesen kimaradtunk volna Jensen egyelőre csekély, de meg kell hagyni, tehetséges forgatókönyvírót és rendezőt takaró életművéből. A szóban forgó Magyarországon 2008 tavaszán debütált Adams æbler után szép lassan beszivárgott a rendező első Blinkende lygter (2000) (magyar fordításban: Gengszterek fogadója) és második De grønne slagtere (2003) című filmje is.

A Jensen filmjeiben visszaköszönő abszurd fekete humor és szenvtelen morbiditás a szó szoros értelmében vett kegyetlenül jó, sajátos stílust kölcsönöz számára. A nézőben egyszerre indulnak meg egymással ellentétes érzetek, amelyek nemhogy kioltanák egymást, hanem áthelyezik a nézőt is az abszurd világába, ahol, ha borzongva is ugyan, de minden vér, kegyetlenkedés és szenvedés ellenére röhögésben tör ki. Vajon csak a jól bevált recept, az irónia elidegenítő eszköze okozza ezt a hatást? Szerintem ennél azért többről van szó: a kamera nem teljesen egy oldaláról mutatja a szereplőket, ugyan az abszurd és banális cselekmények sora elidegenít, de ugyanakkor belső küzdelmeik bemutatásával közel hozza a karaktereket. Így alakulhat ki a Jensen filmeknek ez a sajátos közege, ez az abszurd univerzum, amiben a néző maga is abszurddá válik.

Ez az irányvonal jól lekövethető a De grønne slagtere című filmben is. Az üzleti életben és a magánéletben sem túl sikeres zöld henteseink, Svend és Bjarne hipp-hopp a dán kisváros üde színfoltjaivá válnak. Ehhez nem kell más, mint egy véletlen baleset és egy infantilis, kisebbségi komplexusos félőrült konkurencia felé tanúsított bizonyítási kényszere. Ettől kezdve elszabadul a pokol, mert a borzalmas ballépés következménye: hírnévvel és népszerűséggel kecsegtető pozitív visszhang. Az Ádám almáiból ismerős Nikolaj Lie Kaas által alakított Bjarne nem egészen ért egyet társa üzleti elgondolásaival, de a helyzet valahogy mindig úgy alakul, hogy Svend (Mads Mikkelsen, az Ádám almái Ivánja) minden alkalommal kész tények elé állítja barátját, és minden nyitásra saját elképzelései szerint előkészíti a boltot, hogy napközben brillírozhassanak a vevők előtt. Bjarne nem akarja barátja nagy álmát tönkretenni, ezért kissé vonakodva ugyan, de társával közösen tovább viszi az üzletet. Mindeközben a városkában rejtélyes módon emberek válnak köddé, de a városka szemfüles öregjei természetesen nem is az eltűnésekre figyelnek fel, hanem teljesen abszurd vonalon megközelítve az ételben találnak valami különöset. Mindeközben mellékszálakon megismerjük Bjarne családjának történetét, előkerül a szintén Nikolaj Lie Kaas által alakított ikertestvére és rövid „lehűlés” után egy hamvasztó-lány iránt érzett vonzalmai is felhevülnek. Miután az elvárásokkal ellentétben nem derül ki semmi, henteseink nem keverik magukat is „pácba”, csak majdnem, és a végjáték egy igazi vaskos-klisés idilli happy end, ami méltóképp zárja ezt az abszurd képtelen képsort.

A film sikerét a bizarr témán alapuló történet alaposan kidolgozott ívén kívül ritmusosságának is köszönheti. Az ötletes, változatos plánváltások és a filmben gyakran használatos mozgásbavágás és kocsizás dinamizmust kölcsönöz a filmnek, lendületes narratívát hoz létre és folyamatosan „mozgásban” tartja a nézőt is. Gyakran olyan beállításokkal találkozhatunk, hogy az egy jó thrillernek is javára válhatna. Mivel „hőseink” hivatásából adódóan a film számos jelenete egy hentesüzletben játszódik, azt hiszem szükségtelen ecsetelni, hogy milyen környezet is lehet ez, a képek önmagukért beszélnek. Ezek közé a „nyers tartalmú” képek közé vegyülnek a velük tartalmilag teljesen ellentétes a „természet lágy ölén” felvett képek, amelyek a hideg filmi „valóság” ellensúlyozása képpen erősen érzelmi töltetűek.

Persze ehhez hozzájárul a színészek kiváló alakítása. Ebben a filmben Nikolaj Lie Kaas mindenképp nagy elismerésre jogosult, hiszen két karaktert is alakított és mindkét szereplő, Bjarne és Eigil is jellegzetes, karakteres szereplőivé váltak a filmnek, mindamellett, hogy a szerepek tökéletesen különböznek egymástól. Elismerés illeti Mads Mikkelsent is, karakterével a filmben ő vált az abszurd középpontjává. Az általa alakított Svend karaktere ver hidat a normális és abnormális között, hiszen a történet veleje az ő karakteréből indul ki. Mikkelsen alakításán igen sok múlott, neki volt a legnehezebb dolga, hogy Svend tulajdonságai és tettei ellenére a nézők az ő sikerét helyezzék előtérbe az egyébként a valós életben elitélendő cselekményeivel szemben. De mellettük még több tehetséges színész tűnik fel a filmben - Nicolas Bro az Ádám almáinak Gunarja valamint Ole Thestrop a Gengszterek fogadójának Alfred Jægere és az Ádám almáinak Dr. Kolbergje.

A filmet mindazoknak ajánlom, akik szeretik a jéghideg fekete komédiákat, számukra könnyed szórakozást fog nyújtani a vászon előtt eltöltött másfél óra. Az nonszensz világába beleszakadni képtelen vagy túlságosan valóságcentrikus, érzékeny gyomrú nézők talán jobban (t)eszik, ha kihagyják!

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.