Wallenberg magyarországi küldetését a könyv részletesen bevezeti Svédország zsidóüldözéshez való viszonyának bemutatásával. 1940. április 9-én a németek megszállják Norvégiát és Dániát. A svéd külügyminisztérium 1942 nyarán kap információt a németek népirtó politikájáról. 

"A svéd sajtó enyhén reagált a brit sajtóban nyilvánosságra hozott adatokra. A jeget a Dagens Nyheter törte meg szeptember 13-án, amikor a svéd sajtóban az első olyan cikket közölték , amelyben tisztán leírják, hogy a német zsidópolitika valószínű célja a zsidók fizikai kiirtása."

A szövetségesek nyomására Svédország külpolitikája a menekültügyek felé fordult 1942-ben, amikor már a norvég zsidóság deportálása zajlik. Per Albin Hansson miniszterelnök menedéket biztosít a maradék norvég zsidóságnak. Ugyanakkor a szövetségesek nyomására, akik követelték, hogy Svédország szüntesse meg exportját Németország felé, megfelelő kompromisszumot kellett kötni. Az export leállítása hátrányba hozta volna a svéd gazdaságot így az egyensúlyozás " a nyugati hatalmak jóindulatának" megszerzésére irányult. A szövetségesek zsidómentő tervéhez csatlakozott Svédország 1943-ban. Ugyanebben az évben került volna sor a dán zsidóság deportálására, a razzia előtt azonban figyelmeztették a zsidókat, és Németország gyakorlatilag szemet hunyt a dán zsidóság Svédországba menekülése fölött. A dán zsidók befogadása már jobb tárgyalóhelyzetbe hozta Svédországot a szövetségesekkel szemben, ez azonban még messze nem volt elég hogy megfeledkezzenek a német exportról.  Ezt a tényt gyanítja az elemzés amögött, hogy Wallenberget amerikai javaslatra Budapestre küldték.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.