Wallenberg 4.

2012.03.11. 15:26

IMG_2382_1331475515.jpg_448x336

A Benczúr utcában járva, ahol Wallenberget utoljára látták Budapesten a következő emléktábla hívja fel a figyelmet a hős emlékére.

 

 

Lajos Attila Wallenberg-könyve részletesen felvázolja a magyarországi zsidóság történetét egészen a bevándorlástól kezdve. Lényeges történelmi pontként az 1918-as őszirózsás forradalmat emeli ki, majd a Tanácsköztársaságot és a trianoni békeszerződést 1920-ban. Ezek az események nagyban hozzájárultak a bűnbakképzés és az antiszemitizmus kialakulásához, amely elsősorban a kommunistáknak a zsidókkal való azonosításából eredt. Másrészt a gazdasági életben elfoglalt nagyarányú részvételük korlátozására törekedett az 1920-as numerus clausus. Ezzel a törvénnyel a főiskolai és egyetemi felvételiken 6%-ra korlátozták a zsidók helyét. Az ellenforradalom és a Horthy-korszak zsidóellenes hangulata tehát egyfelől politikai, másfelől gazdasági szempontú volt. Ez a huszas években a numerus clausus után elült és újraéledt a gazdasági világválság idején 1929-től. 1932-ben a Gömbös-féle németbarát kormány győzelmével ismét megindult a zsidók elleni hadjárat, főleg a napilapokban. Az Anschluss után viszont, a szélsőjobboldal kormányra nehezedő nyomása miatt 1939-ben a magyar parlament megszavazta az első zsidótörvényt. A Trianon utáni gazdasági és politikai ellenszenv táplálta antiszemitizmussal kezdődő folyamatot végigköveti egészen az 1944 tavaszán bekövetkező deportálásokig . A Horthy-kormány felelősségét pedig több fordulóponton is vizsgálja a könyv. Wallenberg Magyarországra érkezését még egy személyes portré vezeti be, ezáltal budapesti zsidómentő küldetésének személyes előzményeiről is értesülhetünk.

A hősies cselekedetek megítéléséhez a történész fontosnak találja megvizsgálni azt a mozgásteret, azokat a feltételeket, amelyek lehetővé tették Wallenberg mentőakcióját. Ugyanakkor számot vet azokkal a mítoszokkal is, amelyek a hős körül kialakultak.Például, hogy jelen volt- e Wallenberg a halálmeneteknél, és mentett-e ott embereket?

Szerző: Gjöa

Szólj hozzá!

Címkék: wallenberg

A bejegyzés trackback címe:

https://eszak.blog.hu/api/trackback/id/tr14309682

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása