Georg Riedel, Astrid Lindgren és Süsü
2011.01.15. 21:24
Jan Johanssonról már esett szó a blogon és arról is, hogy többek között a svéd tévének is szerzett zenét; ilyen volt az akkor megfilmesített Astrid Lindgren Pippije is. 1968-ban Johansson halála után egyik neves kollégája Georg Riedel jazzmuzsikus vette át a feladatot.
Riedel 1934-ben született Karlovy Varyban és négy éves volt, amikor családja Svédországba költözött. Eredetileg hegedülni tanult, de aztán áttért a nagybőgőre. Együtt zenélt Johanssonnal, Egil Johanssennel, Rune Gustavssonnal. A jazz műfaján kívül írt operát Strindberg Hemsöiekéhez, és zenét Tomas Tranströmer szövegeihez.
Többek között az Emil i Lönneberga című Astrid Lindgren-film zenéjét szerezte, amelynek több dala is később sláger lett. Az egyik legviccesebb nótát a Jag är fattig bonddräng címűt Tommy Körberg (1948) színész, énekes adja elő egy érdekes felvételen.
A dal első versszaka magyarul: "Én egy szegény parasztfiú vagyok, de mégis élek, /nap mint nap húzom az igát, boronálok, vetek, szántok, lapátolok, ások, cipekedek. Ballagok az ökreim mögött, kiabálok, fütyülök, és káromkodok. "
Mivel eredetileg ez a dal gyerekeknek íródott találtam egy erre megfeleltethető, ámde ellentétes tartalmú dalocskát a híres-nevezetes Süsü a sárkány című meséből. A Zsoldosok dalára biztosan emlékeznek néhányan, de ha nem íme:
"Mi vagyunk a zsoldosok, kezünk sose dolgozott, ruhánk mégse foltozott, csiszi-csiszi köszörű, ez az élet gyönyörű..."
Stb, stb... Na, hogy is van ez?
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.