Színes izlandi-német-angol-dán filmdráma, 93 perc, 2003

• rendező: Dagur Kári
• forgatókönyvíró: Dagur Kári
• operatőr: Rasmus Videbak
• díszlettervező: Jon Steinar Ragnarsson
• jelmeztervező: Tanja Dehmel, Linda B. Arnadóttir
• zene: Orri Jonsson, Dagur Kári
• látványtervező: Jon Steinar Ragnarsson
• vágó: Daniel Dencik

Szereplők:

• Tómas Lemarquis (Noi)
• Elin Hansdóttir (Iris)
• Anna Fridriksdóttir (Lina)

Az ember feje tele van sztereotípiákkal Izlandról. Mindenhol hó, hideg, unalom ezért az emberek vagy isznak vagy perverzek, mindehhez némi miszticizmus társul (a tájból és egzotikusságából kifolyólag). A kilátástalan élet netovábbja, főleg a vidéki Izland. Rosszabb mint Magyarország. Ebből kifolyólag kevés ember ül be egy izlandi filmre, ami pedig igazi filmművészeti kuriózum lehetne. De sajnos az Nói albínói nem az. Nem lép túl a fent felsorolt sztereotípiák igazolásán, mint ahogy az általam látott legtöbb izlandi film sem. Egy erősen középszerű átlagizlandi film. Az ember már anélkül tudja hogy miről fog szólni, hogy megnézné: hó, hideg, magány, unalom, némi szerelem, lavina (mint például a Hideg fény).

Pedig izgalmasan indul a film. A skandináv filmekben megszokott lassú csendesség és belülről fakadó humor jellemzi az első tíz percet, amíg megismerjük a szereplőket és a világot, melyben élnek. Nói tarkopasz iskolakerülő zseni, akit senki sem ért meg. Szótlan és kissé degradált nagymamájával él együtt békességben, szeretetben. Néha beállít részeges taxisofőr apja. Nói utál iskolába járni, ezért nem is jár. Kiépítette saját kis világát a játékautomata feltörésével, malátasör ivásával és az antikvárium látogatásával. Ennyi az élet Izlandon. Meg persze hó.

Nói életének legfőbb küzdelme a konvenciókkal való küzdés. Hogy megfeleljen apja elvárásainak és ne rúgják ki az iskolából, vagy hogy legyen valami állása. Betagozódni az izlandi vidéki emberi sorsba. Persze Nói nem akarja ezt, szeretne önmaga lenni, ám ezt kifejezésre juttatni a vidéki Izlandon úgy tűnik lehetetlen. Itt nem csinálhatsz semmi egyedit, mert rögtön kiderül. Kiderül, hogy udvarolsz valakinek, hogy autót lopsz, de még ha bankot akarsz rabolni akkor is szemberöhögnek és örülhetsz, hogy nem lőnek a fenekedbe. Ezért Nói menekül. Ám azt sem lehet. Szülőhelye valóságos börtön, eleinte csak átvitt értelemben, később a szó szoros értelmében. A hó (lavina) megfojtja az embereket, örökre maga alá temeti őket. Nói menekülése többirányú. Menekül önmagába, bezárkózik (bár ez úgy tűnik Izlandon nem is olyan nehéz). Kialakít magának egy föld alatti rejtett zugot, ahova bármikor bebújhat ha úgy van kedve. A film legvégén ugyanígy menekül az előző életét megtestesítő diavetítőbe.

A filmet gyakran kellemetlen nézni. A táj kopár egyhangúságához igazodik Nói kopasz, mondhatni egyhangú feje. A nézőtéren átérezni az izlandi tél kegyetlen hidegét. Mikor az ember azt gondolná, hogy nem lehet ezt a kopárságot fokozni, megismeri az izlandi börtönt, ahol tényleg csak megőrülni lehet. A film emellett groteszk humorú részeket tartalmaz, gondolhatunk itt a már említett bankrablásra, a télen való sírásás ambivalens voltára, vagy a család hurkatöltési kísérletére. A filmen végig érzékelhető a filmkészítők kritikus önszemlélete. Talán ezért ennyire hangsúlyosak a sztereotípiák. A nemzetkritika csúcs az a mondat, melyet Nói monda miközben barátnőjével a világtérképet nézik: „Izland olyan mint egy csula.”

A Nói albínói nem egy egyéni hangot megütő filmalkotás. Leginkább az mondható el róla, ami az általa ábrázolt világról is: semmilyen. Ritkán jelennek meg érzelmek a filmben, nincsenek érdekes kamerabeállítások, maga a történet (a néhány humoros részt leszámítva) érdektelen és unalmas. De lehet hogy ez azért mondom, mert egy izlandi filmtől már többet várnék, mint a táj emberre gyakorolt depressziójának és az élet kilátástalanságának bemutatását.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.