Amikor Bruhn pártja leszálló ágban volt, ő maga gyorsan eltűnt a színfalak mögött, és köpönyeget cserélt. Az átalakulás kora tavasszal esett meg, még a nyolcvanas években. Roger Bruhn konszolidáltabb és nemzetközibb lett, úgy is, mint Mr. Brown. Egyenesen átvágott a csatamezőn, és az ellenség táborához csatlakozott. (95.)

Elég plasztikusan írta le a figurát, aki felhúzott szemöldökkel, hátravetett fejjel félig nyitott, érzéki ajkait időnként bűbájos mosolyra húzta. Ez aztán visszaalakult egy állandó, nyugtalan arckifejezéssé, amely „ lehetetlen, hogy valakinek a természete legyen”… Teljesen egyedi jelenségnek találta magát, egy különcnek , akit senkivel és semmivel nem lehetett összefüggésbe hozni.” (325.)

Azt nem mondanám, hogy úgy éreztem magam, mint akit figyelnek, azt meg még kevésbé állíthatnám, hogy ez a férfi gyanakvást ébresztett bennem. Ha a hideg kék tekintetét nem számítjuk, még jóindulatot is sugárzott. Ezt nehéz volna máshogyan leírni. Jól tápláltnak tűnt, habár mégsem volt kövér. Egy igencsak ronda öltönyt viselt, hozzá barna cipőt és gyapjúkabátot, ez utóbbi egyszerű és rossz minőségű tweedanyagból készült, s mindehhez egy igen kopott kalap is tartozott. Úgy festett, mint valami nem különösebben nagy karriert  befutott mérnök. Olyasfajta férfinak látszott, akinek legszebb napjai már elvirágzottak, de aki ugyanakkor már a pályája elején elfogadta lehetőségeinek korlátait. Úgy nézett ki, mint a kisemberek általában; ők azok, akik sosem akarnak másnak látszani, mint akik valójában, és akik sosem szoktak ismeretlen embereket letegezni. A magázódás sokkal jobban illik hozzájuk. Máskülönben ártalmatlan figurának tűnt. (112-113)

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.