A tavasz mindig szép. Nem úgy, mint a költők meg az írók. Annyi "szép" embert, mint amennyit az irodalom berkeiben látni, keresve sem találhatunk. Vannak például a jóllakott óvodás kinézetű bölcsészköltők-írók és vannak a kelet-européer, lerobbant, ronda zakós alkeszek. Szép tavaszi verseket viszont csak a nem túl szép, de annál tehetségesebb költők tudnak írni, mint például Karin Boye svéd költőnő, aki 1900. október 26-án született Göteborgban és 1941-ben halt meg. Magyarul olvasható regénye egy negatív utópia a Világállamról, amelynek egyik jeles polgára, tudósa Leo Kall egy veszedelmes szert fedez fel: a Kallocaint ( ez a könyv címe is) amelytől mindenki igazat szól. Ja visst gör det ont című versének is létezik magyar fordítása, meg is találtam, ám a fordító neve sehol sincsen feltüntetve. Magam számára is költői kérdés ki ennek a versnek a fordítója?

Készült belőle egy sanzon, amelyet a nemrég elhunyt színésznő Lena Nyman adott elő. Magyar fordításban: "Persze, hogy fáj a feslő rügynek/ a virágfakasztó, ébredő tavasz/ mikor  a dombok, völgyek újra zöldek/Amikor minden bimbó felhasad..www.youtube.com/watch

A rügyfakadás fájdalma a női olvasat számára persze a szülés fájdalmát hívja be. A szülés és a születés a szétfeszítő fájdalom ellenében kifejtett erő,  küzdelem az életért. (József Attila is írta a Nagyon fáj című versében "A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat.") A köldökzsinór elvágása pedig az elszakadás első traumája, az egység szükségszerű megbontása. És a vers így folytatódik:

" Persze hogy fáj a duzzadó rügyeknek,/ s a bársonyszárnyú apró leveleknek, / amik már a meleg napra vágynak:nehéz egymástól elszakadni."

A természetben szemlélődő lírai hang a  rügyfakadástól a tavaszi záporig beszéli el az élet egységélményét. A fájdalommal felruházott rügyek és a lehulló majd a földben felszívódó esőcseppek vetítik elénk azt a körforgást, amelyet az emberi szervezet testtapasztalatával érzékeltet a vers. Ebben az univerzumban minden a helyén van a fájdalom és a gyönyör az egység és az elszakadás képezi meg az élet folytonosságát, az örökké tartó születést és elmúlást.

Belátom azonban, hogy bármennyire is szép vers ez a tavaszról, annyira fájdalmas és melankolikus, hogy ezt hallván még Sándor, József és Benedek is visszavonul a barlangjába. De akkor próbálkozzunk meg a komolytalan Magnus Ugglával:

www.youtube.com/watch

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.