Stig Dagerman: Akik az üvegtengernél énekelnek

Egy viharban ragadt evezős csónakban ringott kivetve, a kékesfekete égbolt alatt a part mentén. Ijesztő, fehér homokzátonyok, akár a gondolatjelek, feküdtek  szárazföld és tenger között. Az utazás három napig  tartott, az éjszakák voltak a leghosszabbak, egy alkalommal különös álomból riadt föl, mintha leviatán nyelte volna el, és ő a hasában meglöttyent. A bérelt evezősök halálos csöndben és mozdulatlanul ültek a csónakban. fehérlő vállaikon ringott az égbolt.41.

A menedéken kopogó ujjpercek ritmusa mérte az időt. Amikor minden elcsöndesedett, figyelmesen hallgatni kezdte a századost, azonnal észrevette a beszédében lapuló különös zajt, amely mint egy zavaró adóállomás frekvenciája, érthetetlenné tompította az aktuális adást. E hang kongott a szavak mögött, és amit mondott közömbössé vált, a fő dolog éppen a zavaróadás volt.104

- Külön nép vagyunk mi magányosok, egy külön rassz. Tulajdonképpen meg kellene jelölni bennünket, hogy mindenki azonnal láthassa, nini, ott egy magányos, őt békén kell hagyni, mert a ruhája alatt ronda sebeket hord és megfertőz, ha véletlenül megérintem.

Áll a tükör előtt a telefüstölt ebédlőben a régi, sötét, örökölt dohányzószoba-bútorokkal, és egy fiatal arcot lát. Kétségbeesett tekintetét apró ráncok szövik körbe, a szemei csillognak, bár pillantását halvány rózsaszín erecskék homályosítják. Az állán egy fehér sebhely húzódik, meredek ívben a nyaka felé tart, egy elszabadult fejszecsapás emléke. Az arca nem szép, de rendkívül nyílt, szokatlanul keveset hazudik ahhoz, hogy arc legyen, és már tudja, hogy nincs szüksége jelre, tekintete a jel. 136

 E ponton a nap legördül a horpadt horizontról, a rekviem vörös vonója utoljára siklik végig a tenger hullámain és az angol lány haján. A kétségbeesés pillérei a gyomra és a fejtetője közé szorulnak, azonnal feltápászkodik és elsiet a többiek szeme elől, felrohan a sziklákon, a fűszárak közt alkonyi fényharmat kúszik. Megpillantja a gyíkot, és olyan, mintha csak aludna, vagy végtelenül lassan mászna valahová. Letérdel mellé és kicserepesedett ajkaival megérinti a tetem oszladozó páncélját, most a függöny legördül, a primadonna pedig tapsot érdemel.

A bejegyzés trackback címe:

Trackbackek, pingbackek:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.