Stig Dagerman: A meglepetés

 

Kiszolgáltatottnak lenni nem más, mint megfosztva lenni a választás lehetőségétől. A lemondást, a csalódást senki sem választja. Senki sem választja a szolgaságot, a vereséget, a megaláztatást. A kiszolgáltatottság tehetetlen csönd az élet kihalt zsákutcájában, fáradt remény, a kapuban már nem várja a betévedő szerencsét hozó vendéget.

Ha az embert semmibe veszik és megalázzák, akkor gyakran éppen sértett büszkesége sokszorozza meg alkotóerejét, képzeletét és nemhogy elégtételt venne, vagy messze elkerülné a megszégyenítőjét, hanem még inkább keresi az újabb párbeszéd lehetőségét. Az ember számára elfogadhatatlan hogy megalázzák. Erről szól Stig Dagerman A meglepetés (Överraskningen) című novellája a Megzavart nyugalom című antológiából.

 

Az expozícióban, Åke nevű kisfiú és mamája Elsa készülnek a nagypapa 70. születésnapjára. Elsa férje öt éve meghalt, s ennek következtében megalázó szegénységben él kisfiával. A novella alapkonfliktusát az asszony és a néhai férje rokonai közötti ellentét képezi. A meghívóban nagymama a legkevésbé sem kedvesen közli velük, hogy meghúzhatják magukat náluk, és hogy segíthetnek a születésnapi előkészületekben, és a takarításban. Azonban a meghívásnak Elsa és a kisfiú méltóképpen, és nem szolgamód akarnak eleget tenni; elhatározzák, hogy visznek valamit ajándékba. Együtt elmennek egy boltba, és vesznek egy lemezt, hogy felvegyék nagypapa születésnapi köszöntőjét.

Végre elérkezik a nagy nap, és vonattal indulnak az ünnepségre. A peronon persze senki nem várja a szegény rokonokat, és a nagyszülők azonnal munkára fogják őket. Elsa és Åke azért csak várják a megfelelő pillanatot, amikor átadhatják az ajándékot. Elsa jelt ad Åkénak, hogy indítsa el a lemezt, a nagypapa nem tudja mire vélni és felszólítja őket, hogy azonnal kapcsolják ki ezt a fülsértő zajt. Hiába a meglepetés, hiába a nagy igyekezet. Az anyának és a fiúnak nem sikerül visszanyerni emberi méltóságát az önző, reménytelenül aljas és gőgös nagyszülők előtt.

 

Megzavart nyugalom, Svéd elbeszélők, Budapest, Európa,1977, (Vál, ford. és az utószót írta Csatlós János)