Enquistnek ezt az utólag újraértelmező öndokumentarista regényét olvasva, újra és újra elgondolkodunk, hogyan lehet valaki ennyire kíméletlenül őszinte önmagával szemben, miért akar tényregényt írni és nem fikciót.  Miért nem a könnyebbet, a kényelmesebb utat választja, mire való ez az önkínzás? Az már más lapra tartozik hogy ugyan nem-irodalmat ír, mégis irodalmi műalkotást hoz létre. Az uppsalai élmények, találkozások igen meghatározóak írói pályájában itt többször is utal példaképekre, (Tranströmer) az akkori és a későbbi nagy svéd irodalmárokra, mint pl. Kerstin Ekman, Leif Zern, és a már említett Lars Gustavsson vagy a göteborgi körökben induló Agneta Pleijelre. Enquist magát parasztdiáknak tartja, aki regénypróbálkozásaival folyamatosan bombázza a híres Norstedt kiadót, amely reményei szerint az új Stig Dagermant látja majd benne. És egy idevágó videó, ahol a fent említett nagyok szinte mindannyian együtt vannak:

www.youtube.com/watch

Sokadik próbálkozása lesz mire elfogadják első regényének kéziratát a Kristallögat avagy A kristályszemet. 1961 őszén ezzel debutál. Közben megszerzi diplomáját is majd hat év múlva kandidátusi fokozatát. És amivel elsősorban kilóg bölcsésztársai közül az a magasugrói karrierje, amelynek köszönhetően körbeutazza nemcsak Svédországot de Európát is.     Enquist Egy másik élet című regénye is úgy tesz, mint aki elmegy a hazájából, hogy távol lehessen attól, és kintről értse meg azt amit itt nem volt képes felfogni. Enquist elszántan meg akarja érteni miért éppen ez az élet esett meg vele, miért pont így történtek meg a dolgok, miközben következetesen vállalja a felelősséget minden tettéért. Vagyis ahogy a Supertramp énekelte " Take the long way home".

A kisgyerek Per - Ola szívesen rajzolgat térképeket, vagy olvassa a helyi újságban (Norran) induló képregény sorozatot a Villám Gordont. A térképrajzolás számára nem egyszerűen a valós határok ismeretében és leképezésében merül ki, hanem az ismert tájak átrajzolásában, újraértelmezésében egy másik valóságban. Az anya védőszárnyai alatt töltött iskolásévek és a kitűzött cél, a papi pálya ellenében támad fel a kamaszkor ébredező szexualitása. A kettő között ott van még a sport. Hősünk a helyi magasugró versenyen is indul, ahol harmadik helyezést ér el, ezt isteni jelnek tekinti. 

A szexualitásba való bevatásának első állomása végül egy budin talált katalógus lesz, amely egyebek közt melltartó reklámokat is tartalmaz. És aztán jönnek az erotikus tartalmú olvasmányok, az egyébként is botrányműveiről híres Ivar-Lo Johansson A zseni című műve, és egyáltalán bármi jöhet ami csak legalább szóba hozza ezt a témát.

Tizenöthónapos katonai szolgálatát Umeåban teljesíti ekkor tizenkilencéves. Mindezek után jönnek az uppsalai egyetemi évek. Egy-két később híres irodalmár is felbukkan errefelé, az egyik Lars Gustavsson, a másik Lars Lönnroth. Ifjú PO a maga  197 cm magasságával, (úgy fest, mint egy "két lábon járó fenyőfa") és "lantis" azaz vidéki származásával igencsak felkészületlennek érzi magát  Uppsalában. Itt persze egyáltalán nem számít ki honnan jött, ( ez nem Stockholm) de az igen, hogy ki mennyire intellektuel.  Uppsalában ugyanis minden diáknak van írógépe, mivelhogy mindenki írónak, költőnek vagy egyéb irodalmi lénynek készül.

A következőkben néhány bejegyzés erejéig olvasónaplót fogok vezetni. P O Enquist Egy másik élet című regényét olvasom, és úgy gondolom így részletesebb vagy frissebb élményéket oszthatok meg az olvasókkal, mintha csak utólag írnék róla egy ismertetőt.

A regény első része mintegy Enquist születésének előtörténetéről szól. Egészen a dédnagyanyjáig nyúlik vissza az életrajz, akinek hét gyerekéből hatot egy hónap alatt elvitt a torokgyík ( még a dátumot is megjelöli az író, amikor kitört a járvány, 1873-ban). A hat gyerek halála annyira megviseli az asszonyt, hogy egészen megháborodik és meg akarja ölni a legkisebbet is; Enquist nagyanyját, aki Lova névre hallgat. Az akkor alig egyhónapos kislányt, a szomszéd gazda Anselm Andersson menti meg.

Enquist családtörténetének tragédiája a hathónapos Per- Ola apjával folytatódik, akinek hirtelen kilyukad a vakbele és harmincegyévesen meghal. A kis PO számára az apa később afféle Nemo kapitányként jelenik meg, aki láthatatlan Jótevőként kíséri nyomon a "rejtelmes sziget" lakóinak életét. Nemo, azaz az örökké fiatal Apa  vagyis "az Elof" hetvenéves gyerekének is útitársa marad:

" Aztán felnőtt, már nem úgy gondolkodott mint egy gyerek, nem voltak gyerekes gondolatai. De Útitársa mellette maradt. Ha akarta, ha nem, ez nem változott. Megosztotta apjával, amit átélt. Amit apja nem élhetett át."

A fiatalon elhunyt édesapa például még nem láthat életében filmet, és sok egyéb technikai vívmányról is lemarad, amiről a kis majd a nagy PO sosem mulasztja el tájékoztatni. Az anyjához fűződő igen szoros kapcsolatát ez az állandóan mindenhol jelenlévő mégis hiányzó apa teszi elviselhetővé. Az anya egyébként igen sokat vár a kis PO-tól, szeretné ha pap vagy pedig tanító válna fiából. Szigorú vallásosságra, szerénységre és állandó bűntudatra neveli a gyereket, aki egyelőre csenevész, viszont szépen tud fogalmazni, és szinte mintagyerek.  

 ( Per Olov Enquist: Egy másik élet, Európa Könyvkiadó, Budapest 2011, Kúnos László fordítása)

Előfordult már, hogy sorban állva előreengedett valaki azért mert kisgyerekkel vagy?  Hát persze; külföldi volt az illető. Tolerancia helyett intolerancia és lökdösődés a honi szokás, errefelé nem divat az udvariasság. Ha mondjuk Stockholm alsón, valaki lelép a zebrára és piros a lámpa, akkor az autós anyázás nélkül, szimplán megáll és átengedi a gyalogost. Míg a csóri magyar járókelő örül, hogy egyáltalán élve átkelhet a villogó lámpán. Szóval ezekkel a finomságokkal telítődik a szervezet, lassan, fokozatosan és aztán nem csoda ha valaki végül már csak a Fővárosi Állatkertben érzi jól magát, ahol (főleg hétköznapokon) kevesebb az ember, mint az állat. Érdemes volna ilyen tünetek észlelése után esetleg azonnal a kivándorlásra gondolni? 

A remek szereposztásáról emlékezetes filmadaptációja is nevezetes Vilhelm Moberg Kivándorlók -tetralógiájának: Utvandrarna- Kivándorlók, Invandrarna- Bevándorlók, Nybyggarna- Telepesek, és Sista brevet till Sverige - Utolsó levél Svédországba 1949-59 között jelentek meg, magyarul pedig G. Beke Margit fordításában olvasható a négy kötet. A történet egy család kivándorlását, letelepedését követi végig a svédországi Ljuder községtől Minnesotáig. Elképesztő kalandokban van részük az éghajlati és földrajzi sajátosságok idegensége miatt. Egy alkalommal mérges kígyó alszik a ház népével a matrac alatt, máskor hóvihar támad hirtelen, továbbá levezetnek egy szülést is, ahol a köldökzsinór elvágása birkanyíró olló segítségével történik. Mindezeket nemcsak hogy túlélik, hanem még ott is maradnak Amerikában, mintegy gyökeret eresztenek. Svédországból egyébként több hullámban is vándoroltak ki; 1865-ben a legtöbben, és egészen 1930-ig mintegy 1,3 millió svéd keresett új hazát; a legtöbben Észak-Amerikában telepedtek le. Vilhelm Moberg regényének filmadaptációját Jan Troell rendezte  meg, Liv Ullmann és Max von Sydow főszereplésével.

www.youtube.com/watch

Az elitizmus szűklátókörűségétől, közönyétől, életidegenségétől már Stig Dagerman is óva intett. Hogy is mondta?

"Az egyetemi oktatók kevés kivétellel a palánk túloldaláról figyelnek rövidlátón, modorosan és funkciótlanul, a tízcenti vastag könyveikbe kapaszkodnak hogy valami képük legyen a világról, de az orrukat sose dugják ki a palánk szintje fölé."

A valóságot látni nem akaró sznobéria és az univerzális érzékenység között bizony fényév távolság van. A nagy művészek veleszületett nyitottsága, érdeklődése, empátiája a valóságos problémák felé olyan nélkülözhetetlen és örök érvényű műalkotásokat teremtett, amelyek segítségével minden korokban tájékozódhatunk, mi olvasók. Viszont a mások, és a másik problémája iránti érzéketlenség, intolerancia a palánk túlsó feléről nézve  rosszul értelmezett értelmiségi attitűd. Képzeljük csak el mondjuk a magyar irodalomnál maradva Adyt ebben a szerepben...Szóval mit akarok ezzel az egésszel? Azt hogy, nagyon béna dolognak tartom amikor a diákok vannak az egyetemi oktatókért, és nem fordítva. Mert miről ismerszik meg a jó tanár? A diákjairól elsősorban. Reményteljes kitűnőre érettségizett diákok vajon amikor a diplomájukat megkapják mit éreznek? Csalódottságot, avagy jogos büszkeséget? Ezen áll vagy bukik a jó iskola, és a jó tanár felelőssége.

Az idei Könyvfesztivál díszvendége a világhírű svéd író, drámaíró, forgatókönyvíró Per Olov Enquist lesz. Hazánkban igen sok művét lefordították, és aki a jövő héten ellátogat a Millenárisra az dedikáltathatja az Egy másik élet ( Ett annat liv) című könyvét, amely az Európa Kiadó gondozásában jelenik meg, Kúnos László fordításában.

www.bookfestival.hu/magyar.html

 E regény műfaji önmeghatározása szerint önéletrajzi "sakprosa" avagy tényirodalom  és Lars Lönnroth kritikája szerint egy fejlődésregényről is lehet beszélni.  A történet az Oskuld (Ártatlanság) fejezettől, amelynek főszereplője a kis Per-Ola, aki apátlanul nő fel a västerbotteni Hjoggböle-ben, igen vallásos és szigorú tanárnő édesanyja mellett, eljut az In i mörkret ( A sötétségben) című fejezetig, amelyben már a súlyos alkotói válságba került író majdnem halálos kimenetelű alkoholizmusáról vall. Enquist e regényére kapta meg az előkelő svéd irodalmi díjat az Augustpris-t.

www.svd.se/kultur/litteratur/fascinerande-resa-mot-hojden_1722107.svd

Enquist munkásságáról általában ismeretes, hogy szívesen foglalkozott mások életével,  nagy skandináv írók életrajzából merített legtöbb drámájában, regényében: Strindberg botrányos életét és házasságát dolgozta fel a Tribadernas natt (A tribádok éjszakája) című drámájában. Írt regényt az igen vitatott norvég Nobel-díjasról, Knut Hamsunről. A Jan Troell által rendezett Hamsun- film forgatókönyvét is ő maga írta. Egy részlet a filmből, ismét a felejthetetlen Max von Sydow-val, aki éppen e napon, április 10-én ünnepli  82 . születésnapját! Grattis! A következő filmrészlet pedig azt a fejezetet mutatja be Hamsun életéből, amikor látogatást tett Hitlernél, mert Norvégia jövőjéért aggódott, ám a látogatás kudarcot vallott. Hitler nem hallgatta végig az idős írót.

www.youtube.com/watch

Társas lény az ember? Budapesten közlekedve nem mindig tűnik így. Ül a rossz autójában a papa, aki már se nem lát, se nem hall, de azért még telefonál. És vezet!  Vagy ül a terepjárójában az ember, vérben forog a szeme annyira siet, mindegy, hogy babakocsival vagy, vagy lóháton ő beletapos a gázba. Éljen az erősebb. Más egyéb hungarikumoktól most eltekintek, mert tudom, hogy ezek puszta felsorolása is árt az egészségnek, de azért még egy híres félmondat eszembe jutott: "nem a zsemle kicsi..." 

Lukas Moodysson Tillsammans (Együtt) című filmje egy hetvenes évekbeli kommunában és azon kívül játszódik. A kollektíva tagjai többek között Anna és Lasse, akiknek van egy kisfiuk Tett, de már el is váltak, mert Anna egy terápia során ráébredt, hogy homoszexuális. Ott van Erik, akinek az apja bankigazgató, de Erik megtagadja felsőosztálybeli származását, nevet cserél: Silverskiöld helyett proli Andersson lesz. Erre az átalakulására Lasse gunyoros megjegyzéseivel folyton emlékezteti, pedig ahogy ez már lenni szokott Erik a leglelkesebb kommunista a bandában. Ott van még a Kleopátra-frizurás Klas, aki vállalja másságát, és éppen partnert keres. A házban lakik még Signe és családja is, valamint Göran és Lena.  Göran nővére, Elisabeth összeveszik férjével, aki ittas állapotban megüti őt, mire Elisabeth elköltözik a gyerekekkel együtt. Hol máshol húzzák meg magukat mint Göran kommunájában. Miután megérkeznek percek alatt világossá válik, hogy a házban senki sem teljesen komplett. Ez a film nem sokkal Moodysson nagy áttörése után készült 2000-ben ( amelyet 1998-ban a Fucking Åmål című alkotás hozott meg). Rendkívül szórakoztató történet, és tényleg semmi skandináv deprimálódás, vagy introvertáltság,  viszont  sok-sok marxista-paródia pl. megtudhatjuk  hogy "Pippi (Harisnyás) kapitalista" ezért nem nézheti a gyerek az esti mesét. Zenének pedig egy kis Abba és Ted Gärdestad szól a háttérben.

www.youtube.com/watch

A tavasz mindig szép. Nem úgy, mint a költők meg az írók. Annyi "szép" embert, mint amennyit az irodalom berkeiben látni, keresve sem találhatunk. Vannak például a jóllakott óvodás kinézetű bölcsészköltők-írók és vannak a kelet-européer, lerobbant, ronda zakós alkeszek. Szép tavaszi verseket viszont csak a nem túl szép, de annál tehetségesebb költők tudnak írni, mint például Karin Boye svéd költőnő, aki 1900. október 26-án született Göteborgban és 1941-ben halt meg. Magyarul olvasható regénye egy negatív utópia a Világállamról, amelynek egyik jeles polgára, tudósa Leo Kall egy veszedelmes szert fedez fel: a Kallocaint ( ez a könyv címe is) amelytől mindenki igazat szól. Ja visst gör det ont című versének is létezik magyar fordítása, meg is találtam, ám a fordító neve sehol sincsen feltüntetve. Magam számára is költői kérdés ki ennek a versnek a fordítója?

Készült belőle egy sanzon, amelyet a nemrég elhunyt színésznő Lena Nyman adott elő. Magyar fordításban: "Persze, hogy fáj a feslő rügynek/ a virágfakasztó, ébredő tavasz/ mikor  a dombok, völgyek újra zöldek/Amikor minden bimbó felhasad..www.youtube.com/watch

A rügyfakadás fájdalma a női olvasat számára persze a szülés fájdalmát hívja be. A szülés és a születés a szétfeszítő fájdalom ellenében kifejtett erő,  küzdelem az életért. (József Attila is írta a Nagyon fáj című versében "A csecsemő is szenvedi, ha szül a nő. Páros kínt enyhíthet alázat.") A köldökzsinór elvágása pedig az elszakadás első traumája, az egység szükségszerű megbontása. És a vers így folytatódik:

" Persze hogy fáj a duzzadó rügyeknek,/ s a bársonyszárnyú apró leveleknek, / amik már a meleg napra vágynak:nehéz egymástól elszakadni."

A természetben szemlélődő lírai hang a  rügyfakadástól a tavaszi záporig beszéli el az élet egységélményét. A fájdalommal felruházott rügyek és a lehulló majd a földben felszívódó esőcseppek vetítik elénk azt a körforgást, amelyet az emberi szervezet testtapasztalatával érzékeltet a vers. Ebben az univerzumban minden a helyén van a fájdalom és a gyönyör az egység és az elszakadás képezi meg az élet folytonosságát, az örökké tartó születést és elmúlást.

Belátom azonban, hogy bármennyire is szép vers ez a tavaszról, annyira fájdalmas és melankolikus, hogy ezt hallván még Sándor, József és Benedek is visszavonul a barlangjába. De akkor próbálkozzunk meg a komolytalan Magnus Ugglával:

www.youtube.com/watch

Martin Andersen Nexö: Pelle Erobreren( Hódító Pelle) című regényét Bille August filmesítette meg és  1989 -ben megkapta a legjobb külföldi filmnek járó Oscart. Igazi Nexös szürke fénnyel indulnak a képsorok, a ködbe burkolózó hajók Dánia partjai felé közelednek. Lasse és fia Pelle elhagyja Svédországot a jobb megélhetés reményében. Egy uradalomban kapnak munkát, ahol a legkülönfélébb megaláztatásokban van részük, mégis eltűrik az elnyomást abban a reményben, hogy összegyűjtenek annyi pénzt, hogy kivándoroljanak Amerikába. A film csupán a regény első részét dolgozza fel, amelynek végén Pellének sikerül kitörnie gyermekkora börtönéből és elhagynia az birtokot.

Egészen más korszakban játszódik, mégis hasonlóan ott van a szeren a társadalmi feszültségek ábrázolásában a Billy Elliot című film. Szintén egy kisfiú a főszereplő, akinek bányász az apja és a bátyja is, ő viszont már nagyon nem szeretne bányában dolgozni, se bunyózni, se semmi szokványos férfias foglalkozást, hanem balettozni szeretne. Egy lepukkant szabadidőközpont egyik felében bokszedzés folyik kisfiúknak, míg a másik felében balettóra lányoknak. Billy átpályázik a balettosok közé, ahol szerencséjére mentorra is talál. De akkor még otthon van a szerencsétlen családja, akik éppen sztrájkolnak és nagyon nem érdekli őket a kiskamasz Billy áttörési kísérlete. Stephen Daldry Az órák című film rendezőjének  felejthetetlen műve ez telis-tele jó zenékkel a T-Rextől többek között.

www.youtube.com/watch

 Vagyis; ki tudhat vitorlázni szél nélkül? Régi szép svéd népdal ez, ami arról szól ha nincsen közeg, akkor sajnos nincsen értelme annak sem amit az ember csinál és a dolgai bizony elakadnak.

www.youtube.com/watch

Abban a közegben, ahol nem az a fontos, hogy mit mond az ember, hanem, hogy ki mondja meglehetősen kiszámítható az élet. Ha nem vagy senki, mit számít mit beszélsz? Semmit nem számít. Sok-sok munka is mind kútba esik ha nem veszi észre az ember, hogy rossz körbe került. Szerencsére a rossz kör is bezárul egyszer és az ember végül felszabadul, mert kilép belőle, elutazik messzire, Svédországba vagy ahol munkát talál. Ez mind szép is volna, csak a népdal úgy folytatódik, hogy legnehezebben a barátoktól válik meg az ember. A barátai pedig főleg mégis idehaza vannak. Úgyhogy egyelőre nem is megyünk sehová, csak itthonról okoskodunk, és vágyakozunk el, mint Csehov három nővére.

De essen szó aktuális svéd dolgokról. Minap olvastam a Dagens Nyheterben, hogy bárki számára elérhetővé vált legalább háromszáz filmfelvétel, a Svéd Filmarchívum jóvoltából. Az archívumban dokumentumfilmekre, interjúkra lehet rákeresni, és egy évszám szalagra helyezett görgővel szabadon lehet kalandozni az elmúlt száz év svéd kultúrtörténetében. Például meg lehet nézni, hogyan búcsúzott el Greta Garbo Svédországtól, amikor elindult Amerikába szerencsét próbálni és a világhírnév felé. Ezenkívül sok más svéd hírességről, történelmi eseményről, tájról lehet megtudni érdekességeket ha innen keresgélünk:

www.filmarkivet.se/

Mert eddig csak az ettől való félelem riasztott el, hogy elolvassam az Is- slottet című könyvét. Ez Jégpalota volna magyarul, ha akadna, aki nekiállna nynorskból lefordítani ezt a nem mindennapi művet. Magyarul olvasható Vesaastól A madarak( Fuglene, 1957), amely Dőri Tibor fordításában jelent meg 1966-ban az Európa Könyvkiadónál.

www.youtube.com/watch

Knut Hamsun Éhség (1890) című regénye aligha lehetne aktuálisabb olvasmány, mint manapság, amikor a fagyos utcákon hajléktalanokat látunk. Vannak akik éjszakára sem térnek be a melegedőkbe, hanem maradnak kint, plédek alatt a kemény hidegben. Pár nappal ezelőtt egy fiatal nő jött velem szembe az utcán, nem túlságosan régen kerülhetett erre a sorsra, még látszott rajta, hogy szégyenkezik a ruházata miatt. A haja nagyon rövidre volt nyírva, ilyen helyzetben gondolom így praktikus. Valószínűleg a közeli menedékhelyen töltötte az éjszakát, ahol még tisztálkodni is volt lehetősége, de a ruhája és a hatalmas koszos szatyra elárulta, hogy fedél nélkül él.

Knut Hamsun Éhség című regényének hőse jutott eszembe, aki fedél nélkül maradva, szégyellve kiszolgáltatott helyzetét megpróbálja megőrizni emberi méltóságát, és büszkeségből, önérzetből folyamatosan hazudni kénytelen. Becsomagolja az ágyneműjét amelyet mindenhová magával hordoz, gondolja mások majd azt hiszik, hogy éppen vásárolt valahol valamit. 1966-ban készült el a könyv nagyszerű filmadaptációja a dán Henning Carlsen rendezésében, a svéd Per Oscarssonnal a főszerepben, s az ugyancsak neves svéd színésznő Gunnel Lindblom (több Bergman filmben is szerepelt, pl: A hetedik pecsét, Csend, Úrvacsora). Per Oscarsson a tavalyi év végén hunyt el, 83 évesen. Az Hamsun adaptációban nyújtott alakításéért Cannes-ban elnyerte a legjobb férfiszínésznek járó díjat. 

www.youtube.com/watch

Nemcsak skandinavisztika szakos hallgatóknak ajánlom ezt a a jövő heti programot, amely február 10-én csütörtökön 5 órakor kezdődik az ELTE Rákóczi út 5. 021 termében. Az Idegen költők -  Örök barátaink: világirodalom a magyar kulturális emlékezetben című kötetet az ELTE  Anglisztika Tanszéke mutatja be. A kötet egy külön fejezetet szentel Georg Brandes dán kritikus magyarországi kapcsolatainak, akit egyik felfedezettje a filozófus F. Nietzsche "jó európai"-nak nevezett. Ezen kívül az angol, német, olasz, orosz irodalom magyarországi recepciójáról is tájékozódhatunk ebben az igen gazdag tanulmánykötetben.  A bemutatóról minden további részlet itt olvasható:

www.btk.elte.hu/hir

Ha valaki a stockholmi Drottninggatanon sétál, akkor induljon el a zöld tetejű torony iránt, amelyet azonban híres lakója Strindberg „Kék toronynak” nevezett el. Az 85-ös szám előtt álljon meg, csöngessen és menjen fel a lépcsőn, hamarosan egy lenyűgözően hangulatos lakásmúzeumban találja magát. A kör alakú toronylakás sajátos hangulatával visszaad valamit a páratlan, és a kortársai által egyszerre csodált és sokak által kiátkozott író, drámaíró, festő „feltaláló” életéből. Az író munkásságáról szóló szakirodalom számára külön könyvtár található a lakás egyik szintjén, ide az irodalomtörténészek, kutatók és diákok előzetes bejelentkezés után "szabadulhatnak be".   Laikusok számára már a lakás körbejárása és az ott elidőzés is rendkívül informatív lehet,  például pár órára be lehet ülni filmeket , fényképeket nézni a mesterről.

Strindberg 1849. január 22- én született egy nemesi származású hajótiszt és annak cselédje gyermekeként. Tanulmányait ( orvosi és bölcsész karon egyidejűleg) Uppsalában folytatta. 1874-1882 között a Stockholmi Királyi Könyvtárban dolgozott és persze írt  sokat. Ekkoriban jelent meg első sikeres drámája az Olof mester, amely Olaus Petri  reformátor életéről szól (1872). Később is színdarabjai hozták meg számára a sikert, holott igen sok regényt is írt. Főbb drámái, 1887 Az Apa, 1888 Julie kisasszony, 1888 A hitelezők, 1900-1901 Haláltánc, 1901-1902 Az álomjáték ( ezek magyarul is olvashatóak, ezért így adom meg a címeket.

Regényei közül kiemelkedő  A cseléd fia 1886-1909, A hemsöiek 1887,  Viharos tengeren 1890, Inferno 1897, Egyedül 1903.  És ez a felsorolás szintén csak a magyarul is elérhető könyvekre korlátozódik, de még úgy sem teljes!  

Strindberg viharos házasságairól, nőkhöz való viszonyáról is elhíresült, összesen háromszor nősült; Siri von Essen színésznővel először, majd Frida Uhl -el és végül Harriet Bosse-val valamint viszonyt folytatott a híres -neves Dagny Juellal. ( Ezt a viszonyt meg is örökítette E. Munch Féltékenység című festménye. A férjezett ámde szépséges  norvég írónő Dagny Juel körül többen is legyeskedtek,  s végül  egyik féltékeny  szeretője (nem Strindberg) ölte meg 34 éves korában.)

Strindberg munkássága hihetetlen alkotóerőről tanúskodik, másfelelől írói attitűdje, mint már korábbi bejegyzésekben utaltunk rá sajátosan elkülönült a kortársaktól. Akikkel jól megértette magát az a norvég Munch, a német Nietzsche, és a dán Brandes volt. Írói attitűdje különcnek is nevezhető, de olyan különcnek aki ugyanakkor megvetette az elitizmust. Magyarázhatja ezt származása, de univerzális zsenialitása is. Amikor élete végén, hazájának rosszfiújaként nem kapta meg a megérdemelt Nobel-díjat, rajongói összegyűjtöttek a számára egy ellen - Nobelt, ezzel köszöntötték 63. születésnapján, valamint fáklyás felvonulással, amelyet az erkélyéről nézhetett végig az itt látható Drottningatan-i otthonából:

www.youtube.com/watch

 Jan Johanssonról már esett szó a blogon és arról is, hogy többek között a svéd tévének is szerzett zenét; ilyen volt az akkor megfilmesített Astrid Lindgren Pippije is. 1968-ban Johansson halála után egyik neves kollégája Georg Riedel jazzmuzsikus vette át a feladatot.

Riedel 1934-ben született Karlovy Varyban és négy éves volt, amikor családja Svédországba költözött. Eredetileg hegedülni tanult, de aztán áttért a nagybőgőre. Együtt zenélt Johanssonnal, Egil Johanssennel, Rune Gustavssonnal. A jazz műfaján kívül írt operát Strindberg Hemsöiekéhez, és zenét Tomas Tranströmer szövegeihez.

Többek között az Emil i Lönneberga című Astrid Lindgren-film zenéjét szerezte, amelynek több dala is később sláger lett. Az egyik legviccesebb nótát a Jag är fattig bonddräng  címűt Tommy Körberg (1948) színész, énekes adja elő egy érdekes felvételen.

A dal első versszaka magyarul: "Én egy szegény parasztfiú vagyok, de mégis élek, /nap mint nap húzom az igát, boronálok, vetek, szántok, lapátolok, ások, cipekedek. Ballagok az ökreim mögött, kiabálok, fütyülök, és káromkodok.  "

Mivel eredetileg ez a dal gyerekeknek íródott találtam egy erre megfeleltethető, ámde ellentétes tartalmú dalocskát a híres-nevezetes Süsü a sárkány című meséből. A Zsoldosok dalára biztosan emlékeznek néhányan, de ha nem íme:

"Mi vagyunk a zsoldosok, kezünk sose dolgozott, ruhánk mégse foltozott, csiszi-csiszi köszörű, ez az élet gyönyörű..."

Stb, stb... Na, hogy is van ez?

www.youtube.com/watch

Idegen költők - Örök barátaink Világirodalom a magyar kulturális emlékezetben

címmel jelent meg az előző év végén egy átfogó tanulmánykötet a L'Harmattan Kiadónál. Skandinavisztikai vonatkozás a kötetben a Georg Brandesről szóló tanulmány, amely részben Henrik Pontoppidan Szerencsés Péter című regényére is kitér. Akik nem irodalommal foglalkoznak, és ami még rémesebb az irodalmárok is olykor felteszik maguknak a kérdést, hogy mire valók az irodalomkritikusok?

August Strindberg A vörös szobában (Röda rummet) már 1879-ben beszámolt az irodalmi körök és karrierek visszásságairól, persze saját hazájában ő sem lett a kritikusok fő kedvence,  és később sem, amikor még egy Nobel–díjra sem méltatták. Dániában élt ekkoriban egy Georg Brandes nevű kritikus, akinek végül Strindberg is köszönheti világirodalmi hírét. Ki volt ő? Szerb Antal szerint: „ Brandes szellemi nagyhatalom volt a századvégi Európában. Ibsent, Björnsont ő tette európai nagysággá, Nietzschébe ő öntött bátorságot, hogy életművét folytassa; és felvillanyozta, felszabadította a fiatal skandináv írókat.” Többek között Brandesről olvashatunk tehát a nemrégiben megjelent Idegen költők örök barátaink című kötetben, amely az ELTE Anglisztika Tanszéke által 2009-ben megrendezett világirodalmi konferencia eredményeit foglalja össze

A világirodalom és magyar irodalom kapcsolatairól, a műfordítások jelentőségéről is érdekes írásokat olvashatunk a kötetben, amelyben kiemelt helyet kap a Nyugat című folyóirat közvetítő szerepe is az egyes népek hazai recepciójában. Egyrészt példaértékű a  Péter Ágnes vezette kutatóműhely nyitása más területek felé, hiszen ezen a konferencián, teret engedtek többek között a skandináv, az orosz, portugál irodalomnak is. Másrészt követendő  példa a tudományos fokozattal rendelkező, és aktívan publikáló, tehetséges fiatal oktatókból, kutatókból álló szerkesztői gárda is.

(Szerk. Gárdos - Péter - Ruttkay - Timár - Vince: Idegen költők - Örök barátaink  - Világirodalom a magyar kulturális emlékezetben, L'Harmattan Kiadó, 2010)

Volt egyszer egy szép svéd dal, "Sol, vind, och vatten " ( Nap, szél, víz) volt a címe, amelyet Ted Gärdestad és tesvtére Kenneth írtak 1972-ben . Ez amolyan svéd "Fák, virágok, fény", igazi örökzöld, amely a "försoning"-  ról szól, ami nagyjáből megbékélést jelent magyarul . A természettel való összhangban az ember elengedi a a sérelmeit, és újra megtalálja a szabadságát, megbékél a világgal, erről szól dióhéjban a dal. A tragikus sorsú, egykori csodagyerek Ted Gärdestad (1956-1997) slágerét, egyre jobban szeretem Helen Sjöholm előadásában hallgatni. Sjöholm 1970-ben született sikeres énekesnő Svédországban, színházi darabokban, musicalekben is gyakran szerepel. Sötét januári napokban különösen jól jön egy kis nyári hangulat:

www.youtube.com/watch

A következőkben olyan írói műhelyekről számolunk be, ahová érdemes ellátogatni nemcsak magáért az író emlékéért, hanem a hely szelleme miatt is. Az első ilyen hely Pär Lagerkvist Nobel-díjas svéd író házikója Tjörn szigetén, a már korábban jegyzett Bohuslän tartományban. www.youtube.com/watch

Pär Lagerkvist ( 1891-1974) író, költő drámaíró az ún. "beredskapslitteratur" magyarul a készenléti irodalom egyik képviselője a harmincas évek svéd irodalmában, aki 1939-re a Gestapo halállistáján is szerepelt, egy esetleges svédországi invázió esetén. A fasizmusról írt leghíresebb műve egy történelmi regény magyarul is olvasható A törpe címmel (Dvärgen, 1944). A kisregény értelmezhető a gonoszról szóló tanulmányként is . Hogy mi a gonosz Lagerkvist szerint? A torzulás, az értékek eltorzítása, a törpe világa, aki egy machiavellista fejedelem udvarában szolgál, bort töltöget az emberek poharába, a szerelmesekébe esetenként mérget,  mindazonáltal rajong mindenért ami a háborúról, a halálról és a pusztulásról szól. Ki ez a törpe? A törpe áhított világa olyasmi, mint Weöres Sándor Majomországa, amelyben: " rémületes majomarcot vágnak majomkatonák/ majomkézben majomfegyver, / a majmoké a világ!" www.youtube.com/watch

Milyen a törpe természete? A törpe azon túl, hogy mindenkit gyűlöl az udvarban, betegesen ragaszkodik a hatalom közelségéhez, s így a fejedelemhez. A fejedelem az egyetlen, akit tisztel, imád és akiért érdemes élnie.  A fejedelem viszont néha már fél tőle. Lagerkvistet persze az érdekli, hogy milyen viszonyban van az emberi természettel a " törpeség" . A törpe gyűlölete az irigységből, a tehetségtelenségből, az alkotáshoz szükséges szeretet hiányából táplálkozik. A nihil manipulációja: a szépség, a szerelem és az élet tagadásából építkezik, azért, hogy rombolhasson.

Lagerkvist művészetéről még egy rövid áttekintés: www.youtube.com/watch

A fordító, Kiss Kornélia, szép munkájának köszönhetjük, hogy a napló valóságos idézetgyűjteményként szolgál. Szemezgetek ezek közül néhányat:

"Hogy juthatnak emberek odáig, hogy a munkájukat el tudják különíteni a lelkiismeretüktől, az igazságérzetüktől, az emberi jóságtól és irgalmasságtól? Ez a mi állítólagos "civilizációnk" hiábavalóságának legmeggyőzőbb bizonyítéka."

" Hátborzongató, hogy ebben az iszonyatban olyan kevés a kézzelfogható ember. Ez azért van így, mert a rendszer olyannyira jól kiépített, hogy a felelősök nyugodtan rejtőzhetnek."

" Shelley nem túloz, amikor a költészetet minden dolgok legfontosabbikának tekinti. A költészet áll legközelebb az igazsághoz és az emberi lélekhez."

" Bele kellene gondolnunk, mit jelent valójában a halál: ígérettel teli, eleven és mozgékony életutakat szakít ketté, amilyen az enyém is például."

" Vajon sok ember lenne 22 évesen tudatában annak, hogy hirtelen minden lehetőséget elvesznek előle, és mindentől megfosztják amihez tehetséget érez magában?"

" Én pedig újra és újra megpróbálom az elbeszélés nehéz terhét a vállamra venni. Ez bizony küldetés, mégpedig az egyetlen, amit talán végre tudok hajtani."

 Karácsonyra kaptam Héléne Berr naplóját, amelynek színpadi változatát Magyarországon 2010. december 10-én mutatta be az RS9 Stúdiószínház. Héléne Berr egy nagypolgári család sarja, angol szakos bölcsészhallgató 1942-től 1944 tavaszáig írja feljegyzéseit. Beszámol, arról a mai fiatal számára beláthatatlan szakadékról, amely az irodalom iránti érzékenység (Tolsztojt, Dosztojevszkijt, Shelley-t, Keatset olvas) és a megtapasztalt borzalom között tátong. 1942-ben doktori képzésre is jelentkezik a Sorbonne-on és disszertációját Keats költészetéről írná, ám a családját éppen ebben az évben kezdik üldözni zsidó származása miatt. Az irodalom még az utolsó lapokig is képes erőt adni, ha már reményt nem is a fiatal lány számára, akit végül 1944-ben tartóztatnak le, deportálnak és 1945 áprilisában hal meg Bergen-Belsenben, nem sokkkal a tábor felszabadítása előtt. A napló írója ifjú kora ellenére Simone Weilhez hasonlítható mélységekig jut el:

" Hogyan gyógyíthatnánk meg az emberiséget másképpen, mint hogy felmutatjuk előtte a világ minden romlottságát; hogyan tisztíthatnánk meg másképp a világot, mint hogy megértetjük vele, micsoda aljasságokra képes? Minden a megértésen múlik. "

Ez a napló gyönyörű, borzalmas és felemelő olvasmány. A magyar színházi bemutató aktualitásán túl, mivel egy skandinavisztikai blog volnánk, megtaláltam a napló eredeti, 2008-as megjelenésről szóló norvég összefoglalót. Aki nem ért skandinávul annak is ajánlom, sok kép látható benne a napló írójáról, Héléne Berr-ről.

( Héléne Berr naplója 1942- 1944, Magvető Kiadó, Budapest, 2009)

www.youtube.com/watch

Kívánom, hogy két ünnep között, még mindig ünnepi hangulatban teljenek mindenkinek az év utolsó napjai. Hogy a hangulatunk továbbra is emelkedett legyen érdemes néhány jó filmet leporolni és megnézni. Itt van például a nagyon is karácsony hangulattal nyitó Fanny és Alexander (1982) Ingmar Bergmantól. A film monumentális képeskönyv a gyermekkorról, amelyben, mint minden családi fényképgyűjteményben fontos szerepet kap a nagymama. Alexander nagymamája például tud mindent az életről, mégis hajlandó örülni, és játszani is (egykori színésznő) őszintén, keserűség nélkül. Sőt, idős kora ellenére még  boldog szerelmes is. Ki ne szeretne ilyen nagymama lennni?   A nagymamán kívül érdekesség a filmben, és a következő jelentsorban, hogy megjelenik az itt már többször emlegetett Käbi Laretei, persze hol máshol, mint a zongáránál.

www.youtube.com/watch

 Skandinávián kívül sajnos méltatlanul kevéssé ismerik a huszadik századi svéd jazz legnagyobb alakját, Jan Johanssont.1931-ben született Söderhamnban és 1942-ben kezdett zongorázni. Amikor az ötvenes években Göteborgba költözött, hogy műszaki tanulmányokat folytasson, beszállt a Gunnar Johnsson Kvintettbe, és persze hamarosan feladta eredeti terveit, hogy minden idejét a zenének szentelhesse. A hatvanas évek elején születtek gyermekei, és habár már csak egy szűk évtized maradt hátra, ez volt a legtermékenyebb időszak művészetében is. Dolgozott többek között a svéd tévének és rádiónak zeneszerzőként. Legfontosabb művei a Jazz på svenska, (Jazz svédül) Jazz på ryska ( Jazz oroszul) és a Jazz på ungerska, amelyen bizony magyar népdalokat dolgozott fel. Mindössze 37 évesen halt meg 1968-ban autóbalesetben, úton fellépés felé. Johansson két fia Anders és Jens is zenészek lettek, Anders dobol, Jens billentyűs hangszeren játszik és mindketten a progresszív rock,  és a heavy metal műfaját erősítik. Jan Johanssontól itt hallható egy fantasztikus felvétel , amelyen egy svéd népdal motívumait „dzsesszelte meg”.

Käbi Laretei tolmácsolásában hallhatjuk Chopin A-moll mazurkáját (Op. 17. No. 4.) a Suttogások és sikolyok (1972) talán egyetlen idillikus jelentsorában. A filmben a vörös, a fehér, a fekete és az arany színek dominálnak, és szinte állandó hangeffektusként ketyeg a háttérben az óra. Méri az időt, mennyi van még hátra a haldokló Agnesnek (Harriet Andersson), akit két testvére Karin (Ingrid Thulin) és Maria (Liv Ullmann) ápolnak, valamint cselédjük Anna (Kari Sylwan). Agnes haldoklását a szülés negatívjaként ábrázolja a kamera, ezt az asszociációt erősíti Anna anyaszerű figurája, jelenléte a haláltusában. Agnes halála után, az ő feljegyzéseit olvasva Anna előtt derengenek fel a régi emlékek, ezt a hangulatot ragadja meg a Bergman által mesterien kiválasztott Chopin mazurka:

www.youtube.com/watch